Amikor egy alkotó létrehoz egy fotó sorozatot vagy egy festményt, vagy akár egy performanszot, arra úgy fog hivatkozni, hogy “műtárgy”. Amikor ugyanez a művész létrehoz valamit, egy élő dolgot, ami mondjuk közösséggel vagy társadalmi kérdésekkel kapcsolatos, arra már úgy fog utalni, hogy “projekt”. Függetlenül attól, hogy van-e tárgyi dimenziója (hiszen például egy performansznak sincs), vagy hogy be van-e árazva (mert például egy land art műnek vagy egy köztéri intervenciónak sincs ára). Miért kurva fontos a besorolás, a nomenklatúra, a megnevezés, amikor pont hogy szembe akarunk menni a kategóriákkal és felülírni a műfajok közötti határokat és hierarchiákat? Miért nem mindegy, hogy a közösségi művészeti alkotásokra “műtárgyként” vagy “projektként” tekintünk-e? Miért alakult ez így ki, mi áll ennek a megnevezési mechanizmusnak a hátterében?
A közösségi projektek radikális művészeti nyelvvel és formával operálnak, az a jellegzetességük, hogy be vannak ágyazva a realitásba és van egy nagyon konkrét és megfogható oldaluk. Egy közösségi projekt, a tárgy alapú művészettel szemben, például egyértelmű választ tud adni azokra a kérdésekre, hogy “ez miről szól”, “ez mire jó?”, “ennek mi az értelme?”. A nyelvezete persze lehet absztrakt (pl. tánc), a szándék mégis tiszta és érthető. A közösségi művészet több szempontból sokkal demokratikusabb mint más műtárgy-kategóriás-műfaj, nem a társadalom egy privilegizált szegmenséhez beszél rébuszokban, hanem mondjuk úgy, “leszáll a földre”. Talán pont ez a “baj” vele, és pont ezért szorul ki az akadémiai és intézményes diskurzusból, mert egyszerű, hétköznapi és közérthető. Mert van mögötte valódi tartalom, mert érdekeket tud érvényesíteni és változásokat tud hozni egyéni és társadalmi szinten is. Mert jelenleg az egyetlen művészeti forma, amelyiknek van éle, tétje, ereje. Az egyetlen, amelyik nem tetszeni akar, nem hízelegni, nem létező utakat könnyedén bejárni, menő trendeket ügyesen meglovagolni, felelősséget olcsón megúszni. Az egyetlen, amelyik gondolkodásában szabad, eszközében hatékony, a hatalomra nézve pedig veszélyes.
0 Comments
Leave a Reply. |
Author"Born in Budapest (Hungary), in 1983, and graduated from the ENSAPC Art School (France) in 2016, I am working with art as a means of connection and with education as a means of activism. I am making full evening pieces and short-format performances, holding multi-sensorial political soft-spaces, creating immersive choreographic experiences, and building rebellious communities. In the past 8 years, I dreamed up the School of Disobedience, founded an artist collective then my own performance art company (Gray Box), launched an annual festival (Wildflowers), exhibited in a toilet, performed in a boxing ring, curated in an elevator, gave lectures in a techno club, run classes in a hammam... I like everything that is unusual, unexpected, and nonconformist. I am not kind with assholes and learned how to follow my own path. I think the party is outside the canon." Archives
September 2023
Categories
All
|