jegyzetek

kísérletezés

Egy valódi experimentális munkafolyamat az olyan, hogy elkezdesz valamit, de fogalmad sincs mi lesz belőle. Olyan eszközökhöz is nyúlsz, amikhez amúgy nem szoktál. Kipróbálsz dolgokat, amiket egyáltalán nem tudsz kontrollálni, mert vagy nincs rutinod a médiumban, vagy nem tudod hogy a dolog hogy fog elsülni, miből mi lesz. Az experimentális munkafolyamat bevállalós, nem azt keresed, hogy mi néz ki jól, mi a szép, hogy mi a hatékony, nem reprodukálod azt, amit tudsz, ami bejáratott, hanem ismeretlen vizekre evezel. Rizikó, elveszettség érzése, rengeteg kudarc, de csodálkozás, ráébredés, adrenalin, meglepetések sora, ez az experimentális munkafolyamat!

afféle Kortárs művészet

A “kortárs” az nem egy olyan dolog, aminek vannak kőbe vésett szabályai, és igenis bátran neki lehet menni azoknak a szellemi dinoszauruszoknak, akik elhitetik veled azt, hogy van egy recept ahhoz, hogy jó kortárs művész legyél és jó kortárs művészetet csinálj.
Szard le a trendeket, ne felhívásokra alkoss, ne akarj “teljesíteni”, ne várd a szakmai elismerést, ne számítson, hogy ki mit gondol majd! Bízz magadban, a művészetekben, kövesd a saját utad, add meg magadnak azt az alkotói szabadságot, amit sokan el akarnak venni tőled! Ne hagyd, hogy befolyásoljanak, hogy dobozba zárjanak, hogy emberek, akik ki tudja miért felhatalmazva érzik magukat ahhoz, hogy ítélkezzenek a művészeted felett elvegyék az önbizalmad, a hited!

Az olyan kortárs művészet, amelynek alkotásait kizárólag közvetítéssel tudja befogadni a néző, például csak leírószöveg, tárlatvezetés vagy művészetpedagógiai foglalkozás segítségével, nem a széles közönségnek szól, csupán a társadalom egy privilegizált szegmenségnek. A népszerűsítésen és szélesebb körű befogadhatóságon fáradozó kezdeményezések helyett a kortárs művészet reformálását hiányoljuk, egy bátrabb, közvetlenebb, szélesebb rétegek számára is nyitott, elérhetőbb és érdekesebb kortárs művészetet.

Versengés helyett összefogás

Nem vagyunk egymás ellenségei, konkurenciája, sőt! Együttműködés, közösség, szolidaritás. Egymás segítése, felkarolása, támogatása, bátorítása. 

Ne add fel, ez egy kegyetlen világ és egy borzasztó nehéz szakma, de gyönyörű! Bízz magadban, a munkádban, ne add fel a kezdeti lelkesedésed, ne engedd, hogy mások irányítsanak, ne dőlj be, ne hagyd, hogy baromságokkal elkáprásztassanak, hogy elvegyék az önbizalmad, kövesd a saját utad, légy önmagad, ezt csak úgy lehet! Azzal foglalkozz, ami érdekel, azt kutasd, ami szerinted releváns! Figyeljünk egymásra, támogassuk egymást, bátorítsuk egymást, segítsük egymást! Fogjunk össze, tartsunk össze, legyünk közösség!

csapból is ez folyik

Ugyanúgy jellemző a túltermelés és a túlfogyasztás a szakmánkra, mint bármelyik másik piacra: rengeteg alkotás készül, részben mert a jelenlegi pályázati és ösztöndíjrendszerek, rezidenciák inkább a projektek megvalósítását, mintsem prezentációját, terjesztését támogatják. Túl sok új alkotás készül, a játszóhely, a kiállítási lehetőség és a közönség viszont ehhez képest kevés, az igény és a figyelem pedig elaprózódott.
Vajon a művészeti szektorra jellemző intenzív termelést hogyan lehetne újragondolni? Van-e „fenntartható művészet”, illetve mitől lesz egy projekt fenntartható? Mit kellene tenni ahhoz, hogy az előadóművészet tudatos és felelősségteljes lehessen, és kinek milyen szerepe lenne a változtatásban? Milyen új stratégiákkal lehetne helyrehozni az előadóművészetre is jellemző kereslet és kínálat közötti eltorzult viszonyt, milyen változások szükségesek a piaci egyensúly megtalálásához?

Mi abban hiszünk, hogy ez az egész a művészetoktatás reformálásával kezdődik. Nézzünk végre szembe a dolgokkal, beszéljünk a társadalmilag érzékenyebb és szolidárisabb kulturális gazdaság kialakításának igényéről, az intézményrendszeren kívüli helyek és az alulról jövő kezdeményezések támogatásáról, a közönség és a művészek közötti kapcsolat új formáiról, és a hagyományos intézményes rendszer totális szerkezet átalakításának szükségességéről.

Engedetlenség leányiskolája

Az "Engedetlenség Leányiskolája" egy experimentális művészeti iskola, ami a szabad és kritikus gondolkodás képességének elsajátításáról szól, hogy a végén meg tudd fogalmazni miért akarsz művész lenni, milyen művész akarsz lenni, kinek akarsz művészetet csinálni, mit akarsz a művészeteddel mondani, elérni... Bár logikus kérdések, mégsem egyszerűek, főleg ha épp most vágnál bele, és emellett még ezer más kérdésre sem tudod a választ.

Az “Engedetlenség Leányiskolájában” nem választasz médiumot, kipróbálsz ezt is-azt is, itt az órákat közös élmények és tapasztalatok váltják fel, nem ülünk egy teremben, hanem kirándulunk, felfedezünk, megfigyelünk, megismerünk, átélünk, megbeszélünk, megnézünk, letesztelünk, kipróbálunk... 2021 októberében egy budapesti galéria lesz a bázis, novemberben pedig Párizs mellett egy kolostor. Heti öt nap, naponta 6 óra, az egész nyolc héten keresztül, közben bemutató, performansz, kiállítás, ilyen-olyan megmozdulások. 

​​Több reflexió, hosszabb kutatófolyamat, átgondoltabb és tudatosabb alkotás, felelősségteljesebb, etikusabb és szolidárisabb módszertan, empátia és kritika, elfogadás és támogatás, egy újragondolt, befogadható és mindenki számára elérhető, fenntartható, független és bátor kortárs művészetért.

A jövő iskolája

A jövő iskolája egy olyan iskola, ahova elsősorban jó betérni. Ahol az ember jól érzi magát, mert saját maga lehet: az, aki. Ebben az iskolában nincs nyomás, nincs megfelelési kényszer, nincsenek lehetetlen elvárások. Nincs versengés, nincs lenézés, nincs ítélkezés és nincs kirekesztés, mert kíváncsiak vagyunk egymásra. Érdeklődőek, elfogadóak, nyitottak.

A jövő iskolájában anyáskodás, bugyuta kényszeres mosoly és hamis tapsikolás helyett a tanárok kihívások elé állítják a diákokat, feldobják a labdát, ugyanakkor jelen vannak, ott vannak, támogatnak, egyszóval lehet rájuk számítani.
Ebben az iskolában a diákok nincsenek dobozokba zárva és elkönyvelve ennek vagy annak: mindenki nyíltan és egyszerűen kifejezheti magát. Nem kötelező okosakat mondani, nem kell mindenáron eredetinek lenni. A bizonytalanság oké, a kétely oké. És nem megszólalni is oké, hallgatni is oké...

Ez az iskola nem arról szól, hogy mit nem tudsz, hanem hogy mi érdekel. Itt az elméleti tudáson kívül más tudásformák is értékesnek számítanak: érzelmek, intuíciók, érzések, érzetek. Személyes történetek, élettapasztalatok...
Van tér a "nem"-re, a "nem tudom"-ra, sőt, a "nem érdekel"-re is.
A jövő iskolájában a tanárok nem mondják meg a diákoknak, hogy mit gondoljanak, miben higgyenek, mit tartsanak érdekesnek, relevánsnak, jónak. Nincs se ízlés-, se véleményformálás. A tanárok ajtókat nyitnak ki, ennyi a feladatuk. Kiváncsivá tesznek, támogatnak, bíznak benned, de nem "terelnek", nem "formálnak". A Te utad számít, nem az övék!

Ebben az iskolában fontos vagy. És elég vagy.
Ennek az iskolának az a célja, hogy olyan diákokat neveljen, akik megtanulnak bízni magukban és hinni álmaikban.
Akik hitelesek, önazonosak és bátrak.
Így néznek szembe a világgal.

notes

what is school?

​​For a school of tomorrow, we want to create an environment that is above all joyful and positive, where students are accepted, respected, challenged, where beyond constructive criticism they receive encouragement. Where students are neither put in boxes, nor judged. Where students can express themselves openly and simply. Where they are taught autonomy and independence without being abandoned, where they are accompanied and supported in their projects and in their dreams. Where students not only have the right to go against canons, traditions, conventions and norms, but where they are encouraged to do so. Where other forms of knowledge than theoretical are also considered and taught. Perception, empathy, emotions, intuitions.
Personal stories, life experiences.
In the school of tomorrow teachers do not tell students what to think, what to believe in, but open "doors" for them and offer them a multitude of possibilities, knowledge, tools, ways of doing and ways of seeing things. Teachers do not take advantage of the young age and the extreme sensitivity of the students to influence them, to transmit to them their personal convictions and struggles. Rather they teach them critical thinking, doubt and skepticism.
Open-mindedness, curiosity, empathy.
This school would then be human, warm, and generous.
This school is going to raise students, teach them to trust in themselves, believe in themselves, be themselves.
This school will make students become authentic, sincere and courageous.
​That’s how they will face the world.