 What does a school that makes things compulsory teach you? What do you learn from a school that you're obliged to attend, whatever your state of mind? What do you learn from a school you can only miss for "serious reasons", but where others decide for you what "serious reasons" are?
Dear Unlearning Facilitators, please, don't take it personally! It's not because you've done something wrong, but because in this school students learn to listen first and foremost to their personal needs in terms of well-being, space and time. It's not easy to unlearn to follow others and relearn to follow your inner intuition. For me, not coming to class is a decision that requires maturity and courage, and one that should be heard, respected and even praised. You can, as an Unlearning Facilitator, support students in this complex process of self-discovery and self-empowerment by keeping your door open and offering them the opportunity to return when they feel the time is right for them. Sometimes offering students a space where they can freely explore their own limits, boundaries, needs, listen to themselves and allow themselves to do things without feeling guilty, is more helpful than any "lesson" you can teach them. Sometimes the trust you can offer students is a greater gift than any tool, method, technique, advice or feedback you can teach them. Accompanying students in their personal development requires only one thing: listening to them. Thank you for listening them. Thank you for being there for them, and not for you. Que devez-vous faire si un étudiant abandonne votre cours ? Que vous apprend une école qui rend les choses obligatoires ? Qu'apprend-on d'une école où l'on est obligé d'aller, quel que soit son état d'esprit ? Qu'apprend-on d'une école que l'on ne peut manquer que pour des "raisons sérieuses", mais où d'autres décident pour nous de ce que sont les "raisons sérieuses" ? Chères Unlearning Facilitators, s'il vous plaît, ne le prenez pas personnellement ! Ce n'est pas parce que vous avez fait quelque chose de mal, mais parce que dans cette école, les élèves apprennent à écouter avant tout leurs besoins personnels en termes de bien-être, d'espace et de temps. Il n'est pas facile de désapprendre à suivre les autres et de réapprendre à suivre son intuition intérieure. Pour moi, ne pas venir en classe est une décision qui demande de la maturité et du courage, et qui doit être entendue, respectée et même saluée, félicitée. En tant que Unlearning Facilitator, vous pouvez soutenir les étudiantes dans ce processus complexe de découverte de soi et d'autonomisation en gardant votre porte ouverte et en leur offrant la possibilité de revenir lorsqu'elles estiment que le moment est venu pour elles. Parfois, offrir aux étudiantes un espace où elles peuvent librement explorer leurs limites, leurs besoins, s'écouter et s'autoriser à faire des choses sans se sentir coupables, est plus utile que n'importe quelle "leçon" que vous pouvez leur transmettre. Parfois, la confiance que vous pouvez offrir aux étudiantes est un plus grand cadeau que n'importe quel outil, méthode, technique, conseil ou retour que vous pouvez leur enseigner. Accompagner les étudiantes dans leur développement personnel ne demande qu'une chose : les écouter. Merci de les écouter. Merci d'être là pour elles, et non pour vous.
0 Comments
 What is a teacher? Here at the School of Disobedience, we call teachers "Unlearning Facilitators." They're not your friends, parents or bosses, and you don't have to like them either. "Unlearning Facilitators" are not here to please you, but to be "useful". This usefulness can take many forms: a tool, a method, an experience that can help you to progress in your own artistic or personal journey. The question is not what an "Unlearning Facilitator" teaches, but how. The role of an "Unlearning Facilitator" is actually not to pass on knowledge, but to create a climate of trust that encourages the process of learning and unlearning, that raises questions and challenges what seems obvious.
Qu'est-ce qu'un enseignante ? Ici, à l'École de la Désobéissance, nous appelons les enseignantes des "Unlearning Facilitators". Elles ne sont ni vos amis, ni vos parents, ni vos boss, d’ailleurs vous n’êtes pas obligées de les aimer. Les "Unlearning Facilitator" ne sont pas là pour vous plaire, mais pour être "utiles". Cette utilité peut prendre plusieurs formes, un outil, une méthode, une expérience qui peut vous aider à développer votre propre voie, à progresser dans votre parcours artistique ou chemin personnel. La question n'est pas de savoir ce qu'un "Unlearning Facilitator" vous enseigne, mais comment. Le rôle d'un "Unlearning Facilitator" n'est pas de transmettre des connaissances, mais de créer un climat de confiance qui encourage le processus d'apprentissage et de désapprentissage, qui soulève des questions et remet en cause des évidences.  A jövő iskolája egy olyan iskola, ahova elsősorban jó betérni. Ahol az ember jól érzi magát, mert saját maga lehet: az, aki. Ebben az iskolában nincs nyomás, nincs megfelelési kényszer, nincsenek lehetetlen elvárások. Nincs versengés, nincs lenézés, nincs ítélkezés és nincs kirekesztés, mert kíváncsiak vagyunk egymásra. Érdeklődőek, elfogadóak, nyitottak.
A jövő iskolájában anyáskodás, bugyuta kényszeres mosoly és hamis tapsikolás helyett a tanárok kihívások elé állítják a diákokat, feldobják a labdát, ugyanakkor jelen vannak, ott vannak, támogatnak, egyszóval lehet rájuk számítani. Ebben az iskolában a diákok nincsenek dobozokba zárva és elkönyvelve ennek vagy annak: mindenki nyíltan és egyszerűen kifejezheti magát. Nem kötelező okosakat mondani, nem kell mindenáron eredetinek lenni. A bizonytalanság oké, a kétely oké. És nem megszólalni is oké, hallgatni is oké... Ez az iskola nem arról szól, hogy mit nem tudsz, hanem hogy mi érdekel. Itt az elméleti tudáson kívül más tudásformák is értékesnek számítanak: érzelmek, intuíciók, érzések, érzetek. Személyes történetek, élettapasztalatok... Van tér a "nem"-re, a "nem tudom"-ra, sőt, a "nem érdekel"-re is. A jövő iskolájában a tanárok nem mondják meg a diákoknak, hogy mit gondoljanak, miben higgyenek, mit tartsanak érdekesnek, relevánsnak, jónak. Nincs se ízlés-, se véleményformálás. A tanárok ajtókat nyitnak ki, ennyi a feladatuk. Kiváncsivá tesznek, támogatnak, bíznak benned, de nem "terelnek", nem "formálnak". A Te utad számít, nem az övék! Ebben az iskolában fontos vagy. És elég vagy. Ennek az iskolának az a célja, hogy olyan diákokat neveljen, akik megtanulnak bízni magukban és hinni álmaikban. Akik hitelesek, önazonosak és bátrak. Így néznek szembe a világgal.  Az "Engedetlenség Leányiskolája" egy experimentális művészeti iskola, ami a szabad és kritikus gondolkodás képességének elsajátításáról szól, hogy a végén meg tudd fogalmazni miért akarsz művész lenni, milyen művész akarsz lenni, kinek akarsz művészetet csinálni, mit akarsz a művészeteddel mondani, elérni... Bár logikus kérdések, mégsem egyszerűek, főleg ha épp most vágnál bele, és emellett még ezer más kérdésre sem tudod a választ.
Az “Engedetlenség Leányiskolájában” nem választasz médiumot, kipróbálsz ezt is-azt is, itt az órákat közös élmények és tapasztalatok váltják fel, nem ülünk egy teremben, hanem kirándulunk, felfedezünk, megfigyelünk, megismerünk, átélünk, megbeszélünk, megnézünk, letesztelünk, kipróbálunk... 2021 októberében egy budapesti galéria lesz a bázis, novemberben pedig Párizs mellett egy kolostor. Heti öt nap, naponta 6 óra, az egész nyolc héten keresztül, közben bemutató, performansz, kiállítás, ilyen-olyan megmozdulások. Több reflexió, hosszabb kutatófolyamat, átgondoltabb és tudatosabb alkotás, felelősségteljesebb, etikusabb és szolidárisabb módszertan, empátia és kritika, elfogadás és támogatás, egy újragondolt, befogadható és mindenki számára elérhető, fenntartható, független és bátor kortárs művészetért. |
Author"Born in Budapest (Hungary), in 1983, and graduated from the ENSAPC Art School (France) in 2016, I am working with art as a means of connection and with education as a means of activism. I am making full evening pieces and short-format performances, holding multi-sensorial political soft-spaces, creating immersive choreographic experiences, and building rebellious communities. In the past 8 years, I dreamed up the School of Disobedience, founded an artist collective then my own performance art company (Gray Box), launched an annual festival (Wildflowers), exhibited in a toilet, performed in a boxing ring, curated in an elevator, gave lectures in a techno club, run classes in a hammam... I like everything that is unusual, unexpected, and nonconformist. I am not kind with assholes and learned how to follow my own path. I think the party is outside the canon." Archives
October 2023
Categories
All
|
RSS Feed