 “NEM A PROVOKÁCIÓ A LÉNYEG”
Nyilván mindenki úgy értelmezi azt, hogy “meredek” és “radikális”, ahogy szeretné. Mi például úgy, hogy őszinte és személyes. Más másként, és mi pont a válaszok sokszínűségére, olykor ellentmondásaira vagyunk kíváncsiak. Ugyanakkor szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez nem az a tér, ahol bárminek is bármilyennek kell lennie. Vagyis nem KELL, hogy a cuccod provokatív legyen, nem KELL, hogy kortárs legyen, nem KELL, hogy feminista legyen. Semmi sem kötelező! Minket a Te hangod érdekel, a Te nézőpontod, világod, esztétikád, értelmezésed. Ami nem követ le trendet, és nem kényszerből provokál. “NINCS CIKI, NINCS SZAR” Nyilvánosan nem mondjuk ki, csak haveroknak előadás után, de igazából majdnem mindenki ugyanazt gondolja: a kortárs művészet baromi unalmas. Elsősorban azért, mert nincs a dolgoknak tétje, langyos az egész, sehol semmi kockázat. És logikus, hiszen a kockázat vállaláshoz bátorság kell, a bátorsághoz pedig támogatás, egy olyan nyitott és elfogadó közeg, ahol tudom, hogy nyugodtan megnyílhatok, beszélhetek személyes témákról, szabadon kísérletezhetek, szabadon nyúlhatok olyan eszközökhöz, formákhoz, amik a jelenlegi esztétikai, konceptuális és retorikai trendeknek és elvárásoknak nem felelnek meg, és hogy ez nem lesz baj, sőt! Az hogy steril, visszafogott, konformista, amolyan jó kislányosan stréberes a produkciók többsége egyébként egyáltalán nem meglepő egy olyan jelenlegi művészetoktatási rendszer mellett, ami uniformizál ahelyett hogy az egyéniség kibontakozását támogatná. Ami azt nézi, hogy miben vagy szar, ahelyett, hogy arra fókuszálna, hogy mi a te utad, nyelved, vágyad, álmod… A mi Performansz Paltformunk egy olyan esemény akar lenni, ahol nincs jó és rossz előadás, nincs elvárás, nincs ítélkezés… Ahova bármit el lehet hozni, ahol bármit ki lehet próbálni, bármit el lehet mesélni, meg lehet osztani, ki lehet mondani. Röviden: ahol bátran saját magad lehetsz! “KÍSÉRLETEZÉS” Egy valódi experimentális munkafolyamat az olyan, hogy elkezdesz valamit, de fogalmad sincs mi lesz belőle. Olyan eszközökhöz is nyúlsz, amikhez amúgy nem szoktál. Kipróbálsz dolgokat, amiket egyáltalán nem tudsz kontrollálni, mert vagy nincs rutinod a médiumban, vagy nem tudod, hogy a dolog hogy fog elsülni, miből mi lesz. Az experimentális munkafolyamat bevállalós, nem azt keresed, hogy mi néz ki jól, mi a szép, hogy mi a hatékony, nem reprodukálod azt, amit tudsz, ami bejáratott, hanem ismeretlen vizekre evezel. Rizikó, elveszettség érzése, rengeteg kudarc, de csodálkozás, ráébredés, meglepetések sora, valami ilyesmi az experimentális munkafolyamat! Erre a Performansz Platformra bátran hozd el azokat a kételyeket, bizonytalanságokat, hezitálásokat, görcsöket, blokkokat és alkotói válságokat, amik egy experimentális munkafolyamat teljesen természetes velejárói. Meglátod, utána sokkal-sokkal tisztább lesz minden! “KORTÁRS FORMALIZMUS” A “kortárs” az nem egy olyan dolog, aminek vannak kőbe vésett szabályai, és igenis bátran neki lehet menni azoknak a szellemi dinoszauruszoknak, akik elhitetik veled azt, hogy van egy recept ahhoz, hogy jó kortárs művész legyél és jó kortárs művészetet csinálj. Felejtsd el a trendeket, ne akarj “teljesíteni”, ne várd a szakmai elismerést, ne számítson, hogy ki mit gondol majd! Bízz magadban, a művészetekben, kövesd a saját utad, add meg magadnak azt az alkotói szabadságot, amit sokan el akarnak venni tőled! Ne hagyd, hogy befolyásoljanak, hogy dobozba zárjanak, hogy emberek, akik ki tudja miért felhatalmazva érzik magukat ahhoz, hogy ítélkezzenek a művészeted felett elvegyék az önbizalmad, a hited! Erre a Performansz Platformra ne “kortárs” művészetet hozz, hanem azt a művészetet, ami benned van, ami te vagy! Az őszinte hangodra vagyunk kíváncsiak, rád, a te gondolataidra, világodra, vágyaidra. És senki nem fogja megkérdezni tőled, hogy “mi a koncept” vagy “mit akarsz mondani” vagy “olvastad-e amúgy Butler-t”, mert rohadtul nem ez számít. Egyedül te számítasz! “FENNTARTHATÓ MŰVÉSZET” Ugyanúgy jellemző a túltermelés és a túlfogyasztás a szakmánkra, mint bármelyik másik piacra: rengeteg alkotás készül, részben mert a jelenlegi pályázati és ösztöndíj rendszerek, rezidenciák inkább a projektek megvalósítását, mintsem bemutatását, terjesztését támogatják. Konkrétan túl sok új alkotás készül, a játszóhely, a kiállítási lehetőség és a közönség viszont ehhez képest kevés, az igény és a figyelem pedig elaprózódott. Célunk, hogy ez a Performansz Platform a következő kérdéseket is felvesse: Vajon a művészeti szektorra jellemző intenzív termelést hogyan lehetne újragondolni? Van-e “fenntartható művészet”, illetve mitől lesz egy projekt fenntartható? Mit kellene tenni ahhoz, hogy az előadóművészet tudatos és felelősségteljes lehessen, és kinek milyen szerepe lenne a változtatásban? Milyen új stratégiákkal lehetne helyrehozni az előadóművészetre is jellemző kereslet és kínálat közötti eltorzult viszonyt, milyen változások szükségesek a “piaci egyensúly” megtalálásához? “VERSENGÉS HELYETT ÖSSZEFOGÁST” Nem vagyunk egymás ellenségei, konkurenciája, sőt! Együttműködés, közösség, szolidaritás. Egymás segítése, felkarolása, támogatása, bátorítása. Ne add fel, ez egy kegyetlen világ és egy borzasztó nehéz szakma, de gyönyörű! Bízz magadban, a munkádban, ne add fel a kezdeti lelkesedésed, ne engedd, hogy mások irányítsanak, ne dőlj be, ne hagyd, hogy baromságokkal elkápráztassanak, hogy elvegyék az önbizalmad. Kövesd a saját utad, legyél önmagad, ezt csak úgy lehet! Ezzel a Performansz Platformmal azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy figyeljünk egymásra, támogassuk egymást, bátorítsuk egymást, segítsük egymást! Hogy fogjunk össze, tartsunk össze, legyünk közösség!
0 Comments
 Ugyanúgy jellemző a túltermelés és a túlfogyasztás a szakmánkra, mint bármelyik másik piacra: rengeteg alkotás készül, részben mert a jelenlegi pályázati és ösztöndíjrendszerek, rezidenciák inkább a projektek megvalósítását, mintsem forgalmazását, terjesztését támogatják. Túl sok új alkotás készül, a játszóhely, a kiállítási lehetőség és a közönség viszont ehhez képest kevés, az igény és a figyelem pedig elaprózódott.
Vajon a művészeti szektorra jellemző intenzív termelést hogyan lehetne újragondolni? Van-e „fenntartható művészet”, illetve mitől lesz egy projekt fenntartható? Mit kellene tenni ahhoz, hogy az előadóművészet tudatos és felelősségteljes lehessen, és kinek milyen szerepe lenne a változtatásban? Milyen új stratégiákkal lehetne helyrehozni az előadóművészetre is jellemző kereslet és kínálat közötti eltorzult viszonyt, milyen változások szükségesek a piaci egyensúly megtalálásához? Mi abban hiszünk, hogy ez az egész a művészetoktatás reformálásával kezdődik. Nézzünk végre szembe a dolgokkal, beszéljünk a társadalmilag érzékenyebb és szolidárisabb kulturális gazdaság kialakításának igényéről, az intézményrendszeren kívüli helyek és az alulról jövő kezdeményezések támogatásáról, a közönség és a művészek közötti kapcsolat új formáiról, és a hagyományos intézményes rendszer totális szerkezet átalakításának szükségességéről.  A “kortárs” az nem egy olyan dolog, aminek vannak kőbe vésett szabályai, és igenis bátran neki lehet menni azoknak a szellemi dinoszauruszoknak, akik elhitetik veled azt, hogy van egy recept ahhoz, hogy jó kortárs művész legyél és jó kortárs művészetet csinálj.
Szard le a trendeket, ne felhívásokra alkoss, ne akarj “teljesíteni”, ne várd a szakmai elismerést, ne számítson, hogy ki mit gondol majd! Bízz magadban, a művészetekben, kövesd a saját utad, add meg magadnak azt az alkotói szabadságot, amit sokan el akarnak venni tőled! Ne hagyd, hogy befolyásoljanak, hogy dobozba zárjanak, hogy emberek, akik ki tudja miért felhatalmazva érzik magukat ahhoz, hogy ítélkezzenek a művészeted felett elvegyék az önbizalmad, a hited! Az olyan kortárs művészet, amelynek alkotásait kizárólag közvetítéssel tudja befogadni a néző, például csak leírószöveg, tárlatvezetés vagy művészetpedagógiai foglalkozás segítségével, nem a széles közönségnek szól, csupán a társadalom egy privilegizált szegmenségnek. A népszerűsítésen és szélesebb körű befogadhatóságon fáradozó kezdeményezések helyett a kortárs művészet reformálását hiányoljuk, egy bátrabb, közvetlenebb, szélesebb rétegek számára is nyitott, elérhetőbb és érdekesebb kortárs művészetet.  It’s a taboo, and we don’t often talk about it, but contemporary art is just boring as hell. It's become an exclusive bubble, an elitist microcosm where art serves to cement social status, fame, influence, and power. Since conceptualism took over, artists often create works that only the educated elite can decipher. A socially diverse audience requires "riddle solvers" like descriptive texts or guided tours to decode abstract artworks into understandable language. Art that relies solely on mediation isn't for the general public but for a privileged segment of society.
Museum education operates like a business, implying that if you don't grasp art, it's your deficiency: lacking knowledge, tools, references, or even taste. Essentially, it's your "fault." But what if the real issue lies with artists who aren't trained to create art accessible to a broader audience without "riddle solvers"? Considering this implies a systemic flaw in how artists are educated and how art is produced. The "School of Disobedience" seeks to challenge and reinvent this system. |
Author"I graduated from both ESSEC Business School and ENSAPC Art School in France. As a choreographer, cultural entrepreneur, and community activist, I harness the transformative power of art to build spaces, experiences, and communities. My artistic practice explores new poetic, fragile, and hybrid forms, spanning multiple mediums, including text, image, object, and movement. I create full-length dance pieces, short-format performances, immersive installations, multi-sensory community experiences. Over the past two decades, I've founded the School of Disobedience, established my own performance art company (Gray Box), and launched the annual Wildflowers Festival. I embrace everything unusual, unexpected, and nonconformist. I am not kind with assholes and have learned to forge my own path. I am here to guide you in thinking outside the box and achieving independence. To me, the real party is outside the confines of the established canon." Archives
February 2025
Categories
All
|
RSS Feed