LISTA HELYETT PERSPEKTÍVÁT

Azt hiszem engem nem az érdekel, hogy milyen ösztöndíjak vannak a piacon, hanem például hogy milyen más lehetőségei vannak egy mai magyar kortárs képzőművésznek arra, hogy konkrétan ne haljon éhen. Az ösztöndíj rendszer, mellesleg romokban, mellesleg egy szűk szekta kezében, egy-egy kivétellel, alamizsna, semmiképpen sem megoldás.

A pályázati rendszer egy iszonyú toxikus függőség. Egy drog, amire rászoktatják a művészeket, egy kiszolgáltatott helyzet, ami észre sem veszed milyen megalázó és hitvány. Amikor pályázol, és elfogadod, hogy a rendszer része leszel, tudd, hogy ezzel leginkább egy szűk réteg hatalmi pozícióját erősíted. Feletted.

Ettől függetlenül nem a művészeket hibáztatom, értem miért pályáztok, én is volt, hogy pályáztam. 
De nem is a pályázati rendszert, hiszen maga a rendszer teljesen logikus, hogy létrejön, és ultra liberális kapitalista eszmével kapva kap művészek nyomorán.
Én a művészetoktatási rendszert hibáztatom, amiért erre a cuccra szoktatja a diákokat. Amiért nem mutat nekik mást. Amiért megnyomorítja művészek önbecsülését egy demagóg, hazug retorikával. Amiért nem hisz a diákokban, és nem nyit ki előttük új kapukat!
​
Nem az volna a dolga a jelenlegi művészetoktatási rendszernek, hogy ismerteti a diákokkal a létező pályázatokat, hanem hogy támogatja és bátorítja őket abban, hogy megtalálják a függetlenségük útját, segít nekik abban, hogy művészként hogyan tudnak a saját lábukra állni.
​A School of Disobedience ebben is más, hogy az akadémiával ellentétben nem a függőségre, hanem az önállóságra nevel!